„A családokat valóban be kell vonni a kezelésbe, mert valóban szerepet játszanak az OCD-ben, még akkor is, ha ezt nem veszik észre. Amikor társaságom volt, nem tudtam, hogy az egész házat beszennyezik a fiam miatt.
-Asszony. Jones, egy 19 éves serdülő édesanyja, akit sikeresen kezeltek egy intenzív kezelési programban

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők és más gondozók bevonásának szükségességét a rögeszmés-kényszeres zavarban (OCD) szenvedő gyermekek és serdülők kezelésében. Ez alapvető fontosságú azon OCD-s felnőttek számára is, akik továbbra is a szüleikkel élnek, és tőlük függenek.

Az OCD jellemzően a beteg családtagjait érinti, akik ebben a rendellenességben szenvednek. Jelentősen befolyásolja a család dinamikáját, és észrevehető hatással van a család működésére. Ezenkívül a családok kritikus szerepet játszanak a páciens kezelési felkészültségében, a megfelelőségben, a gyógyulási arányban és a visszaesésben. Így a családi kontextus figyelembevétele, a beteg, családja és a terapeuta közötti egészséges együttműködési kapcsolatok kialakítása, valamint a család kezelésbe való integrálása létfontosságú a kezelés kimeneteléhez.

A családok érintettsége a páciens OCD-jében változó. Azonban a család érintettségi szintje befolyásolhatja és befolyásolja az OCD-t. Például egy nyugodt támogató család javíthatja az OCD-kezelés eredményét, míg a túlzottan kritikus és túlzottan érintett család súlyosbíthatja a beteg tüneteit. Az OCD sikeres kezelése érdekében kulcsfontosságú az ehhez hasonló családi dinamikák pontos felmérése. Legalább az egyik szülő vagy a gondozó jelen van a kezelési folyamat során, különösen a kezdeti értékelés során. Ez lehetővé teszi a páciens, a szülő és a terapeuta számára, hogy feltárja az egyén szubjektív OCD-tapasztalatát, valamint a specifikus tüneteket és a mögöttes félelemstruktúrákat.

A páciens rögeszmés félelmeinek, kényszeres viselkedésének és a családnak a beteg rituáléiban való részvételi szintjének alapos és átfogó felmérése után következik a pszichoedukáció döntő feladata. A család pszichoedukációjának célja az OCD kognitív-viselkedési keretének biztosítása és a kezelés folyamatának elmagyarázása. A kezelés sikerének legjelentősebb motivációja és előrejelzője annak biztosítása, hogy minden családtag megértse, hogyan működik az OCD a család kontextusában, és hogyan tudja a család egésze legyőzni az OCD-t.

Az OCD megértése: Az OCD és tüneteinek megismerése fontos első lépés a leküzdés megértésében. A családnak meg kell tanulnia olyan kulcsfontosságú fogalmakat, mint az OCD ördögi köre, az OCD-háromszög, a fenyegetés, ártalom és veszély túlértékelése a rögeszmés félelmekben, a félelmetes reakcióhoz való hozzászokás fiziológiai törvénye és a különböző kognitív hibák a félelmek értelmezésében. A tolakodó gondolatok fenyegetést, kárt és veszélyt jelentenek. Az OCD tüneteinek pontos azonosítása éberséget igényel. A tudatos tudatosság képzése a CBT része, és a kezelés sikerének szükséges összetevője.

Nem vesznek részt OCD-viselkedésekben: Miután a család megértette, hogyan működnek a beteg OCD-ciklusán belül, a családtagoknak bele kell egyezniük abba, hogy nem vesznek részt a páciens rituális viselkedésének egyetlen részében sem. Például sok kóros kételkedő megnyugtatást kér szüleitől, vagy kéri meg testvéreit, hogy a szükségesnél gyakrabban ellenőrizzék az ajtózárakat, a kályhákat, a tárgyak tisztaságát stb. Ezek az ismétlődő viselkedések gyakran irritálják azokat, akik önkéntelenül az OCD ördögi körébe kerülnek. A családtagok saját frusztrációjuk csökkentése érdekében engedhetnek az OCD-nek, ha eleget tesznek a gyermek kérésének, ami viszont csak erősíti a rögeszméket, rituálékat.

Amikor a beteg ragaszkodik egy másik bevonásához rituális viselkedésébe ill
A megnyugvást keresve az érintett családtag hüvelykujjszabálya az, hogy mindig udvariasan válaszoljon „az OCD kérdez”. Nemcsak a családtagok függetlenítenék magukat az OCD rituáléitól azáltal, hogy a viselkedést „OCD-ként” azonosítják, hanem ez a válasz is segít a betegnek abban, hogy elszakadjon az OCD-től, mivel sokan felismerték, hogy egybeolvadtak a rendellenességgel. Ennek megfelelően Mrs. Jones megerősíti: „Miután megértettem, hogy valóban hozzájárultam Benem OCD-jéhez, elmondhattam neki, hogy „az Ön OCD-je kérdez tőlem”, ami szintén levette a terhet a vállamról.

Expozíció: Annak érdekében, hogy segítse a pácienst a specifikus rögeszmék és kényszerek kezelésében, a családnak meg kell tanulnia a kognitív-viselkedési terápia (CBT) és pontosabban az expozíció és válasz megelőzés (ERP) alapelveit is, amelyek az OCD kezelésének leghatékonyabb módszerei. A CBT és különösen az ERP alapjainak megértéséhez a családnak jelen kell lennie és részt kell vennie az expozíciós gyakorlatok során. Ennek célja, hogy a családtagok elsajátítsák a rögeszmés-kényszeres tünetek kezeléséhez szükséges eszközöket a kezelés befejezésekor. Mivel a gyerekek az általuk keltett kényelmetlenség miatt hajlamosak ellenállni az expozíciós gyakorlatoknak, a családtag jelenléte és bevonása csökkenti a manipulációkat, amelyekbe a gyermek belekeveredhet. Ahogy Mrs. Jones egyértelműen megerősíti, „…a kezelésben való részvétel felelősségre kényszeríti a gyermeket és megakadályozza, hogy manipuláljon. Ben mindenáron hajlandó volt megvédeni az OCD-t.

Az expozíció célja, hogy csökkentse a rögeszmékhez kapcsolódó szorongást és kényelmetlenséget a hozzászokásnak nevezett folyamaton keresztül. A megszokás az a természetes folyamat, amelynek során idegrendszerünk „megszokja” vagy „unja” a rettegett ingereket ismételt és hosszan tartó érintkezés során.

Kétféle expozíció létezik: in vivo és képalkotás. Az in vivo vagy „valós élet” expozíció megköveteli a pácienstől, hogy szembenézzen a testben rejlő félelmekkel. Például megkérhetik a gyermeket, hogy érintsen meg félelmetes tárgyakat, például egy üres szemetet vagy más „szennyezett” tárgyakat, anélkül, hogy a szorongást a kézmosási kényszer enyhítené. Ismételt gyakorlással a beteg ráébred, hogy a rettegett katasztrófa következmény nem következik be, és csökken a rettegett helyzettel járó kezdeti szorongás. Az expozíciókat hierarchikus szakaszok szerint végzik, amelyek során a szorongás összetevőit kisebb darabokra bontják. Bébilépéseknek hívjuk őket.

Néha nem praktikus vagy lehetetlen a tényleges félelmetes helyzetet létrehozni, például a betegség kialakulásától vagy egy szeretett személy elvesztésétől való félelem. Ezekben a helyzetekben képzeletbeli expozíciókat alkalmazunk, amelyek a félt kép vagy helyzet hosszan tartó és ismételt vizualizációját, valamint a szorongás élményét jelentik. A képszalagok különböző forgatókönyveinek változatait készítik el, és az egyén szükségleteihez és félelemstruktúráihoz szabják, amelyeket aztán folyamatosan lejátszanak, amíg a beteg hozzá nem szokik.

A családra vonatkozó fenti irányelveken túlmenően a következő megküzdési stratégiákat kell elfogadni:

• Ne vegye magára az OCD-t. Különítse el önmagát és családját az OCD-től.
• Tudja, hogy mások is ott vannak. Nem vagy egyedül. Lépjen kapcsolatba más családtagokkal támogatásért és bátorításért.
• Legyen menő! Használj nyugodt modort. A frusztrációban és szorongásban való reagálás csak további frusztrációhoz és szorongáshoz vezet.
• Mindig tisztán, higgadtan és pozitívan beszéljen.
• Reálisan igazítsa az elvárásokat az aktuális körülményekhez. Soha ne hasonlítsa össze gyermeke fejlődését mással, csak önmagával.
• Ösztönözze gyermekét, hogy több energiát fordítson az élvezetes tevékenységekre (pl. testmozgás, zenehallgatás stb.).
• Irányítsa saját energiáját élvezetes tevékenységekre, ahelyett, hogy a gyermeke OCD-jének rabszolgája lenne.
• Inkább azonosítsa a rituálékat és kényszereket, ahelyett, hogy részt venne bennük.
• Folytassa a saját dolgát a szokásos módon. Újra kapcsolatba léphet barátaival, hobbijaival és családi rutinjaival.
• Soha ne ítéljen el gyermeke viselkedését.
• Soha ne döntsön gyermeke helyett (hacsak nem kisgyerek). Segítsen gyermekének önbizalmat építeni azáltal, hogy lehetővé teszi a beteg számára, hogy saját maga döntsön.
• Ne gyakoroljon nyomást a páciensre, hogy hagyja abba a kényszereket vagy korlátozza a rituálékat. Csak ragaszkodjon a terapeuta által kijelölt feladatokhoz.
• Világosan határozza meg a szabályokat, korlátokat és határokat, és győződjön meg arról, hogy a beteg teljesen megérti azokat.
• Problémák megoldása lépésről lépésre. Fokozatosan hajtsa végre a változtatásokat. Dolgozz egy dolgon egyszerre.

Lényegében az a cél, hogy a családtagokat képezzék ki magukból terapeutákká. A tanítás és a tanulás a fő filozófia és pillér, amelyen sikerünk áll, és hisszük, hogy a siker hangsúlyozása és a ráépítés további sikereket eredményez. A tudás hatalom, és ha az OCD-nek van egy korlátja, akkor az önmagunkba, az OCD-be és másokba való rálátás, és a jelen tudatosabbá válása; itt és most. Tanulnunk kell az egymással való interakcióinkból, mint diákok és tanárok, gyerekek és szülők, betegek és terapeuták.

„A legjobb, ha a családok megértik, hogy nehéz lesz, de ha jobban lesznek, új emberré válnak. Visszakaptuk Bent, akit az OCD alá borított, és nem hiszem, hogy megtehettük volna anélkül, hogy részt vettünk volna, és nem tanultuk volna meg a rendelkezésünkre álló eszközöket” – Mrs. Jones.