Mindenkivel megtörtént: az a belső kapcsoló, amely egy pillanatra észrevétlenül bekapcsol, és csak úgy… csak pirosat látsz. A különböző embereknél a harag sokféle formában, különböző időpontokban és különböző kiváltó okok miatt nyilvánul meg. A haragnak nincs meghatározott egyenlete, nincsenek pontos változók és nincs pontos eredmény. A düh háborúkat, válásokat és néha még nagyszerű regényeket is szít, ennek ellenére számos dolog még mindig megválaszolatlan és ismeretlen. A modern tudomány azonban nagy előrelépést tett az egyik legfontosabb megértésében, ha nem az a legtöbb, intenzív érzés az emberi érzelmi spektrumon belül.

Boedenhausen, Sheppard és Kramer 1994-es kísérletében a résztvevőket arra kérték, hogy írjanak egy olyan múltbeli élményt, amely igazán boldoggá tette őket, vagy olyanról, amely igazán szomorúvá tette őket. Ezután felkérték őket, hogy olvassanak el egy esszét a vezetési életkor 16-ról 18 évre emeléséről, és néhányan azt mondták, hogy az esszét a Princetoni Egyetem szakpolitikai szakértői írták, míg másoknak azt mondták, hogy közösségi főiskolai hallgatók egy csoportja. Bár pontosan ugyanarról az esszéről volt szó, azoknak a résztvevőknek a reakcióit, akiknek negatív élményei „szomorúak”, nem befolyásolta az, hogy ki írta az esszét. Azokat azonban, akiknek negatív élményei „dühösek” voltak, sokkal jobban meggyőzte a szakpolitikai szakértők által feltehetően írt esszé. Miért? A kutatók szerint a harag lényegében azt üzeni agyunknak, hogy az átfogó, szisztematikus feldolgozás helyett gyors cselekvésre van szükség, rövidre zárja idegpályáinkat, gyors és piszkos információfeldolgozásra késztet. Ez részben megmagyarázza a dühkitörés okozta elhamarkodott döntéseket, de sok más kérdés továbbra is megválaszolatlan marad.

A harag átmeneti érzés, vagy örökös lelkiállapot vagy mentális zavar? Természetesen vannak olyan egyének, akik gyakrabban dühösek, mint mások, de mikor kezdi el meghatározni a harag az egyént? A DSM-IV-TR, a mentális zavarok diagnosztizálására szolgáló kézikönyv szerint nincs olyan specifikus rendellenesség, amelyet egyszerűen harag jellemez. Néhányan azonban közel állnak egymáshoz, köztük a magatartási zavarokkal járó alkalmazkodási zavar, az antiszociális személyiségzavar és az időszakos robbanásveszélyes zavar. Az időszakos robbanásveszélyes zavar egy impulzusszabályozási zavar, amelyet ismétlődő „nem tud ellenállni az agresszív impulzusoknak, amelyek súlyos támadó cselekményeket vagy tulajdon megsemmisítését eredményezik”. Ez a rendellenesség a médiában látható erőszakos düh epizódjainak köszönhető, amelyek gyakran gyilkossághoz és öngyilkossághoz vezetnek. Mindazonáltal a mentális zavar nem specifikus diagnózisa tulajdonítható olyan egyéneknek, akiknek a haragja, bár visszatérő és heves, nem vezet támadó vagy pusztító hajlamhoz. Talán ez azért van, mert nehéz megkülönböztetni a harag és az indokolatlan és rendezetlen harag szokásos érzéseitől. De mik azok a „normális” haragérzetek?

Bármilyen „normális” viselkedést nehéz meghatározni; a „normális” a legegészségesebb viselkedési módot vagy viselkedést jelenti, amely egyszerűen a többséget képviseli? A pozitív pszichológusok szerint a boldogság és a jókedv mindig felülmúlja a haragot és a konfrontációt az egészséges és jótékony viselkedés szempontjából. A harag azonban alapvető szerepet játszik az emberi érzelmi spektrumban. A harag lehetővé teszi az egyének számára, hogy kiálljanak önmagukért és másokért, és ne veszélyeztessék szükségleteiket és céljaikat annak érdekében, hogy elérjék, amit akarnak. Ez az üzemanyag sok ember sikerre való törekvése mögött, és a történelem számos nagyszerű eredményében játszott szerepet. Ahogy Bede Jerret mondta: „A világnak haragra van szüksége. A világ gyakran továbbra is megengedi a rosszat, mert nem elég dühös. Másrészt azonban a haragnak alapvető szerepe van számos szörnyű eseményben és katasztrófában. A harag előnyeinek és következményeinek ez a lökése és vonzása megnehezíti a harag megfelelő mennyiségének vagy szintjének meghatározását, de néhány egyszerű szabály segíthet a harag szintjének felmérésében:

A harag helyénvaló lehet, de a düh nem. Bár nehéz szavakba önteni, mi a különbség a harag és a düh között, mindenki, aki látott vagy tapasztalt dühöt (és mindenki tapasztalt), tudja a különbséget. Míg a harag koherens érvekké konstruálható a célok elérése vagy elérése érdekében, a düh pusztító önmagára és gyakran másokra nézve, világos célok vagy megoldások nélkül. Míg a düh elfojtása szinte lehetetlen, sőt valószínűleg káros is, a düh kifejezése ritkán éri el azokat a megoldásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy enyhítsék ezt az intenzív érzelmet vagy oldják a problémákat. Ezenkívül a dühkifejezések, például a dührohamok vagy a tulajdon megsemmisítése rendkívül kínosak lehetnek mind a düh kifejezője, mind a célpontja számára. Ezért ha legközelebb úgy érzi, hogy feltör a düh, összpontosítsa minden erőfeszítését arra, hogy elmenjen, hogy lehűljön, és visszatérhessen a problémához, amikor anélkül fejezheti ki haragját, hogy lefújja a szemét.

Tudni, hogyan és mikor fejezze ki haragját, érdemes fejleszteni. Gondosan válassza ki a csatáit. Egyes dolgokon egyszerűen nem érdemes idegeskedni, és még akkor is óriási különbséget jelent az, ahogyan megvívod a csatáidat. Például még akkor is, ha úgy gondolja, hogy senki sem hallgat rád, a hangod felemelése csak ront a helyzeten, mert az emberek arra a tényre összpontosítanak, hogy kiabálsz, nem pedig arra, amiért kiabálsz. Mindazonáltal a kutatások kimutatták, hogy a harag elfojtása plakk-lerakódást okoz az artériák falában, ami pangásos szívelégtelenséghez vezethet. Tehát ha valóban úgy érzi, hogy mondania kell valamit, mindenképpen fejezze ki magát úgy, hogy a másik meghallja.

Ha másnap zavar, mondj valamit. Laurence J. Peter egyszer azt mondta: 'Beszélj, amikor dühös vagy, és a legjobb beszédet fogod mondani, amit valaha is megbánsz.' Ahogy korábban említettük, a harag rövidre zárja a gondolkodásban használt idegpályákat, így minden automatikusan leegyszerűsödik az elmédben, fekete vagy fehér lesz; és mint mindenki tudja, a világ aligha fekete vagy fehér. A legjobb, amit megtehetsz, bármilyen nehéz is, ha kivársz, és hagyod, hogy haragod a racionalitás útjába kerül. Ha még mindig ideges vagy, miután lecsillapodott a harag, akkor gondolj egy logikus módra a probléma megoldására. Nemcsak biztosabb leszel a harchoz való jogodban, hanem azok, akik ellen harcolsz, sokkal nagyobb valószínűséggel hallgatnak rád, ha nem vagy forrófejű, és nem tudsz koherensen vitatkozni.

A történelem során a düh számos nagy és rendkívül pusztító esemény katalizátora volt. Míg a harag elfojtása haraghoz és elkeseredettséghez vezethet, ennek kifejezése társadalmilag elszigetelő, zavarba ejtő, sőt talán társadalmilag és fizikailag is pusztító lehet. A harag azonban lényegében arra kényszeríti az elmét, hogy a rövid utakra hagyatkozzon elhamarkodott döntések meghozatalakor, ezért ennek felismerése és a cselekvés késztetésének ellenállása az első lépés a harag megfigyelésében és hatékony összpontosításában a megoldás vagy a cél elérése érdekében. .