Az ünnepek a „fényesség” és a „vidámság” ígéreteivel hintve jönnek. Ez egy egyetemesen jelentős időszak több millió ember számára, és azt állítom, hogy ez az összetartozás érzése nagy része annak, amitől az évszak varázslatosnak tűnik. Sok ember számára azonban a téli hónapok nem mindig felelnek meg szívmelengető hírnevének. szerint a tanulmány Az American Psychological Association szerint az emberek 26 százaléka érzi magát magányosnak az ünnepek alatt, és 38 százaléka a stressz növekedéséről számolt be.

Sokan nem tudnak hazamenni, hogy lássák szeretteiket. Másokat rokonok csordái zárnak be, és továbbra is elszigeteltségnek érzik magukat. Nem számít, milyen helyzetben vagy, NEM ritka, hogy magányosnak érzed magad ezekben a hónapokban. Ha hazamegyünk, olyan érzelmeket ébreszthetünk fel, amelyeket a szőnyeg alá söpörtünk, vagy nem is veszünk észre. Gyakran visszakanyarodunk olyan környezetbe, ahol sok összetett emlék játszódik le. Egyesek örömteliek, de mások fájdalmasak.

Sok gyermek magányosnak vagy kitaszítottnak érzi magát fejlődése egy bizonyos pontján. Sok otthonban a gyerekeket szüleik vagy korai gondozóik jónak, rossznak, élesnek, lassúnak, megterhelőnek, aggasztónak, kiábrándítónak vagy nagyságra hivatottnak látják. Ezek a címkék és elvárások tudatosan és tudattalanul bánthatnak bennünket fejlődésünk során. Amikor visszakerülünk abba a gyerekkori környezetbe, vagy olyan emberek közé, akikkel együtt nőttünk fel, néha belülről újra gyerekeknek érezzük magunkat, újra átéljük régi érzéseinket, vagy egyszerűen nem érezzük magunkat. Dr. Dan Siegel úgy hivatkozik erre a jelenségre, mint „eltévedni ismerős helyeken”. Ez a sebezhetőség még inkább okot ad arra, hogy gyakoroljuk az együttérzést, és óvakodjunk a régi, ismerős bántó módoktól, ahogyan magunkra gondolhatunk. Ezt szem előtt tartva az alábbiakban bemutatunk néhány stratégiát, amelyek segíthetnek önmagadnak maradni az év végén és a következő évben is.

1. Hagyd abba a tökéletesség elvárását

Sokunk fejében hajlamos a kép arról, hogy milyen legyen az ideális nyaralás. Elvárjuk, hogy olyan tökéletesen csiszolt legyen, mint a minket körülvevő fényes díszek. Az őrjöngő felhalmozódás eredendően felkészít bennünket egy bizonyos mértékű csalódásra. Ez különösen gyermekeknél figyelhető meg. A hálaadás után az unokahúgaim bevallották nekem, hogy valójában egy kicsit lehangoltnak érezték magukat családunk éves ünnepségei után. A hálaadás nagy dolog a házunkban. Felöltözünk, és nagy családunk úgy ünnepel, mint egy esküvőt vagy gálát. Az egész nap sok boldogságot hoz, de ennek nagy része az előkészületekben van: közös főzés, terítés, nagy sátor felállítása az udvarunkon. Ezek után a gyerekek úgy érezték, maga az este túl gyorsan eltelt. Bármilyen nagyszerűen is alakult minden, nem igazán tudta megfelelni az izgalomnak, amit éreztek.

Ez az érzés sok embert érint az ajándékoktól a családtagokkal való interakcióig. 'Talán a régi sebek végre begyógyulnak, és csak melegséget és szeretetet fogunk érezni.' Van egy fantáziánk, hogy minden gördülékenyen megy, ami még jobban összetör minket, amikor kiderül, hogy zökkenőmentes az út. Próbálj meg örömet szerezni az apró dolgokban anélkül, hogy túl nagy súlyt tulajdonítanál olyan dolgoknak, amelyeket nem tudsz irányítani, vagy amelyeknek nincs túl sok közük ahhoz az élethez, amit a jelenben teremtettél meg magadnak.

2. Hagyd abba az értékelést

Az év vége általában a gondolkodás ideje. Természetes szomorúságot érezhetünk, amely mind veszteségeinkkel, mind nyereségeinkkel jár. Van azonban egy finom határvonal az önreflexió és az önértékelés között. Az egy dolog, hogy kíváncsian tekintünk vissza az évünkre, és érdeklődve a jövőbeni változtatások iránt. Más dolog, hogy átverjük magunkat a hiányosságainkon, és úgy ítéljük meg magunkat, mint egy hideg kritikus, aki egy előadást fürkész.

A sok társasági összejövetel miatt könnyű elkezdeni összehasonlítani magunkat másokkal:

Mindenki kapcsolatban él. Miért vagy még mindig egyedül? Ez annyira megalázó!

Nézd, milyen sikeres. Soha nem lesz fontos karriered.

Annyira együtt van. akkora rendetlen vagy.

nem illesz be sehova. csak más vagy.

Ezek a „kritikus belső hangok” egy folyamatos párbeszédet alkotnak, amely megerősíti azt az alapvető meggyőződést, hogy nem vagyunk elég jók. Ez a belső kritikus arra késztet bennünket, hogy értéktelennek érezzük magunkat, és valamilyen negatív értelemben másoktól eltérőnek érezzük magunkat. Arra bátorít bennünket, hogy egyedül legyünk, aztán lenéz bennünket, hogy magányosak vagyunk. Hozzájárul a magányunkhoz azáltal, hogy folyamatosan emlékeztet bennünket arra, hogy méltatlanok vagyunk arra az életre, amire vágyunk, és elidegenít bennünket azoktól, akikről gondoskodunk.

Ismerd meg ezt a belső kritikust, mert minél jobban el tudjuk különíteni valódi énünket a romboló nézőpontjától, annál jobban járunk. Mivel ez a belső kritikus életünk korai szakaszában kezdett kialakulni az alapján, ahogyan a családunkban láttak minket, számíts arra, hogy egy kicsit hangosabb lesz, amikor belépünk a múltunkba. Maradjon határozott a küldetése során, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a kegyetlen edzőt, és ne hallgasson a szörnyű tanácsaira. Ne feledje, hogy ez nem annak a reprezentációja, aki valójában vagy, és csak azért fog dolgozni, hogy szabotálja.

3. Töltsön időt választott családjával

Az ünnepek alatt kötelességednek érezheted, hogy olyan emberekkel tölts időt, akiktől nem érzed magad annyira. Akár úgy döntesz, akár nem, érdemes szánni egy kis időt arra, hogy a választott családoddal legyen. Ez lehet egy meghitt baráti társaság, a gyerekeid, a partnered vagy bárki, akitől jól érzed magad, és jobban kapcsolatba kerülsz önmagaddal. Szánjon időt azokra az emberekre, helyekre és tevékenységekre, amelyek miatt a legjobban úgy érzi magát, mint maga, akik nevetésre, gondolkodásra vagy érzésre késztetnek az Ön számára jelentőségteljes módon.

4. Önkéntes

Ha távol van azoktól az emberektől, akik fontosak, vagy úgy érzi, elszakad a kapcsolattól, keressen olyan jeleneteket, amelyekben megoszt valamit, még teljesen idegenekkel is. Az önkéntesség az egyik legjobb dolog, amit tehetsz magadért, ha rosszul érzed magad. Arra kényszerít, hogy önmagán kívül gondolkodjon, és ossza meg projektjét másokkal. Gondolj egy ügyre, ami számít számodra, és szánj egy kis időt, hogy részese legyél. A nagylelkűség természetes módja annak, hogy jól érezzük magunkat. Ráadásul, ha egy csapat tagja vagy, azonnal kialakul a bajtársiasság érzése a közös gonddal szemben.

5. Maradj a pillanatban, még akkor is, ha az elszomorít

Néha egy emberekkel teli szobában kell lenni ahhoz, hogy a leginkább egyedül érezzük magunkat. Nem számít, hány embert pakolunk magunkkal az autóba, hogy elvigyük a buliba, mindannyian a magunk egyedi egyéniségei vagyunk, egyedül élünk és lélegzünk. Mindannyiunknak vannak pillanatai, amikor mélységes egyedüllétünk érzését érezzük. Amikor elgondolkodunk a létezésünkön, számíthatunk arra, hogy felkavar minket. Az idő múlásának érzése, amit egy év lezárása idézhet elő, mindig kijózanító felismerés.

Nem minden pillanat lesz tele örömmel, és még azok is, amelyek vannak, magukkal hordozhatnak egy bizonyos mértékű megrendítő érzést az élet értékessége miatt. Az újév az elmúlt évekre emlékeztet bennünket. Fényt vet azok arcára, akiket elvesztettünk. Azt mondja nekünk, hogy idősebbek vagyunk, talán bölcsebbek, és sokkal jobban tudatában vagyunk annak, hogy az időt nem tudjuk megragadni. Nem kell elmerülnünk ettől az érzéstől. Jobb, ha hagyjuk magunkat érezni, amit érzünk. A szomorúság hullámokban érkezhet, és amikor elmúlik, gyakran a béke és a vitalitás érzése marad bennünk. Amikor megpróbáljuk elfojtani, magunkat is elaltatjuk az élet által nyújtott sok örömtől.

Túl gyakran vonjuk el figyelmünket ezekről a mélyebb érzésekről, ha aggodalmakkal vagy kritikus belső hangokkal foglaljuk el elménket. Amikor egy negatív gondolat kezd elrepülni, mint egy léggömb, amely kiszabadult a csomóból, próbálj meg nem sodródni vele. Finoman hozd vissza magad a pillanatba. Ezután helyezze a fókuszt kifelé. Gondolja át, mit tud ajánlani; ez kivesz a fejedből.

A pillanatban maradás nem kímél meg minket a szomorúság vagy a magány érzésétől, de türelem és együttérzés gyakorlására ösztönöz. Segít, hogy érezzük, mi történik valójában az életünkben. Ha azt érezzük, hogy belső kritikusunk átveszi az uralmat, önpusztító viselkedésre csábít, kedvesen visszaterelhetjük figyelmünket arra, ami számunkra fontos. Olyan cselekedeteket hajthatunk végre, amelyek újra összekötnek bennünket tapasztalatainkkal és a körülöttünk lévő emberekkel. Felnyithatjuk szemünket a lehetőségekre, és tudatosan teremthetjük meg azt az ünnepet, amely jelent majd nekünk valamit.