A párok közötti konfliktusok gyakran bonyolultnak és sokrétűnek tűnhetnek, és nehezen érthető módon. Van azonban egy olyan dinamika, amelyet könnyebben körbe lehet hajtani. A párok nagyon gyakran kerülnek bajba, amikor az egyik személy a szülő, a másik pedig a gyermek szerepét tölti be. Ennek a dinamikának a megbontása rávilágíthat arra, hogyan hathat be kapcsolatunkba, és hogyan csökkenti a partnerünk iránti szeretetünket, tiszteletünket és vonzalmunkat. Itt megvizsgáljuk, hogyan néz ki a szülői és gyermeki viselkedés egy pár között, és mit tehetünk a változás érdekében.

Sokan tudunk olyan forgatókönyvekhez kapcsolódni, amelyekben az egyik partner szülő; azaz tanulságosak, felsőbbrendűek vagy éppen fegyelmezők a kapcsolattartási stílusukban. Sok tanácsot vagy segítséget kínálhatnak azon általános hajlandóságuk alapján, hogy gondoskodjanak a másik személyről vagy irányítsák őket. Gyakran túlléphetik a határokat, és túl sokat tesznek partnerükért, gyakran kritikusan, tehetetlennek vagy felelőtlennek látják a másikat. Előfordulhat, hogy a szülői partner hajlamos a korrekcióra, megmondani a másiknak, hogy mit „kell” tennie vagy „kellett volna” tennie. Válaszul partnerük gyakran frusztrált, sértődött vagy dacos.

Ezzel szemben a gyermekibb szerepet betöltő partner sírhat, széteshet, vagy passzív agresszív stratégiákat alkalmazhat, hogy elérje a kívánt célt. Gyakran úgy érzik, hogy partnerük áldozatává vált. Még tehetetlennek is érezhetik magukat, vagy támaszkodhatnak partnerükre. Előfordulhat, hogy alkalmatlan vagy felelőtlen módon viselkednek, provokálják partnerüket, és arra ösztönzik a másikat, hogy lépjen közbe és vegye át az irányítást. Amikor szembesül, a gyerekes személy könnyen megsérülhet vagy duzzoghat, ami nagyobb valószínűséggel vált ki szülői reakciót neheztelő partneréből.

Könnyen belátható, hogy ennek a dinamikának az egyik oldala hogyan váltja ki a másikat, fájdalmas, ismétlődő ciklust hozva létre. Mint a legtöbb párkapcsolati konfliktus, ezt is nehéz hibáztatni, mert mindkét embernek vannak jogos panaszai a másikkal szemben. Ebben az esetben a legjobb, ha felfogjuk magát a mintát, és felismerjük, hogyan tartjuk fenn a ciklust úgy, hogy kijátsszuk a felét. Ehhez meg kell vizsgálnunk a szülő-gyerek dinamikához kapcsolódó sajátos viselkedéseket, valamint azt a viselkedést, amelyre törekednünk kell, hogy egyenrangú kapcsolatot élvezhessünk.

Gyerekes vagy alázatos kontra szülői vagy domináns: Ebben a mintában a legalapvetőbb tendencia az, hogy a szülő személy úgy érzi, hogy irányítani kell a másikat, és a gyermekibb módban lévő személy uralva érzi magát. A cél természetesen az egyenlőség legyen a kapcsolatban, hogy mindenki értékelje a másik autonómiáját, egyéniségét és függetlenségét.

Passzív és függő vs. hajtott és kényszeres: A gyermeki szerepet betöltő személy gyakran passzívabb és függőbb lesz, keresi, hogy mások irányítsák, vagy hogy partnere gondoskodjon róla. Előfordulhat, hogy a szülő partner nagyobb valószínűséggel kényszeríti magát és másokat, hogy elérjék, amit „kell”. Ez gyakran vezérelt és kritikus módon történik, ami irányítónak érezhető. Mindkét személy célja inkább az kell legyen, hogy proaktívak és önérvényesítők legyenek saját életükben és céljaikban, előre gondolkodva, és azt követve, amit akarnak.

Védekező és dühös vs. merev és igaz: A szülői partnert elzárhatják más nézőpontoktól, védekezhetnek, vagy akár büntethetnek is, amikor visszajelzést kapnak. Javaslatokkal vagy kritikával kapcsolatban öntörvényűen ellentámadhatnak. Amikor egy partner gyerekes módban van, hajlamos lehet szétesni, és öngyűlölővé vagy durcássá válik, amikor visszajelzést kapnak. Mindkét ember számára hasznos, ha megpróbálnak nem védekezőek és nyitottak egymás felé. Felnőtt módban mindkét ember kíváncsi és hajlandó felfedezni partnerük véleményét, és szívesen fogadja az építő kritikát, amely elősegítheti egyéni és kapcsolatuk fejlődését.

Irracionális vs. túl racionális/moralista: A gyermek módban lévő személyt gyakran az érzelmek uralják, ami miatt elveszítik a nyomát arról, hogy mi történik valójában, vagy mi áll az érdekükben. A szülő módban lévő személy túl messzire mehet a másik irányba, és túlzottan összpontosít arra, hogy „racionális” legyen, az érzések rovására. Cinikussá, kritikussá vagy moralistává válhatnak, ami tovább frusztrálja azt a partnert, aki érzelmileg kiváltottabbnak érzi magát. Mindkét ember között megvan az egyensúly, akik törekedhetnek arra, hogy racionálisak legyenek és érintkezzenek az érzésekkel. Ideális esetben a felnőttek megtapasztalják érzelmeiket, de tetteik erkölcsi iránytűjükön és céljaikon alapulnak. Ez igaz saját viselkedésükre és a partnerükkel szembeni cselekedeteikre is.

Célok megfogalmazásának és/vagy követésének képtelensége vs. merev célok megfogalmazása: A gyermek módban lévő személy számára nehézséget okozhat, hogy összpontosítson, vagy felfedje, hogy mit akar, vagy hogyan tegye meg azt. Úgy tudnak működni, mint egy „kormány nélküli hajó”, és nehezen találnak utat. A szülő személy merevebben vagy öröm nélkül közelítheti meg a törekvéseit, a vágyakat és a célokat „kell”-ekké és „kötelezővé” változtathatja. Mindenki és maga a kapcsolat is sokkal jobban jár, ha mindkét fél kapcsolatban marad egyedi kívánságaival, mind megfogalmazva, mind megvalósítva a célokat azáltal, hogy megteszik a megfelelő lépéseket vágyaik elérése érdekében.

Rejtett negatív hatalom kontra uralkodó: Ha valaki szülői szerepet vállal, gyakran főnökösködhet. Néha még a hatalommal is visszaélhetnek, haraggal vagy agresszióval megfélemlítve másokat. Az a személy, aki gyermeknek érzi magát a helyzetben, megpróbálhatja manipulálni az áldozatot eljátszva. Ez a személy a gyengeségén keresztül irányítani tud másokat, és széteshet, hogy megszerezze, amit akar. Mindkét minta romboló hatású. Ahelyett, hogy a hatalmat érvényesítenék a másik felett, mindenkinek törekednie kell személyes hatalomra, amelyben mindketten átveszik a teljes hatalmat tudatos létezésük minden része felett, és megváltoztatnak minden olyan viselkedést vagy vonást, amelyet nem kedvelnek. Ha kialakul bennük a személyes hatalom érzése, akkor mindkét ember erősebbnek érzi magát, és tudja, hogy hatással lehet saját életére.

Amikor a párok kezdik felismerni, hogy részt vesznek ezekben a mintákban, hajlamosak a partnerüket hibáztatni, vagy úgy gondolják, hogy a kapcsolat megszüntetése a legjobb megoldás. Ha azonban csak külsőre visszük a problémát, vagy feladjuk a kapcsolatunk jobbá tételét, soha nem változtatjuk meg saját problémánk mögöttes problémáját. védekezések . A jövőbeni kapcsolatokban pedig hajlamosak leszünk gyorsan újrateremteni ugyanazt a dinamikát. Ahhoz azonban, hogy megtörjük ezt a kört egy jelenlegi kapcsolatban, vagy megakadályozzuk, hogy megismétlődjön egy jövőbeli kapcsolatban, megérthetjük, hogy őszintén követjük el ezeket a viselkedéseket, és önmagunk megváltoztatásával megváltoztathatjuk a káros ciklust/mintát.

Az önmagunk iránti együttérzéssel kell kezdenünk. Hajlamunk arra, hogy gyermeki vagy szülői magatartást tanúsítsunk, abból a védekezésből fakadt, amelyet életünk korai szakaszában alakítottunk ki az alkalmazkodás és a túlélés érdekében. Ezek az alkalmazkodások jó szolgálatot tehettek gyermekkorunkban, de bántanak és korlátoznak bennünket a felnőtt kapcsolatainkban. Amikor szülői vagy gyermeki magatartást tanúsítunk, egészségtelen dinamikát tartunk fenn. Azonban, ha felfogjuk azt a módot, ahogyan részt veszünk ezekben a mintákban, és aktív kihívásokkal szembesítjük őket, valóban megváltoztathatja kapcsolatunkat. Aggodalomra adhat okot, hogy sebezhetőbbek legyünk, feladjuk múltunk védelmét, és nyitott felnőttként jelenjünk meg partnerünkkel, de ezzel megteremtjük a legjobb esélyt arra, hogy elérjük azt az igazi szeretetet és közelséget, amelyről azt mondjuk, hogy szeretnénk. .