Talán nem tűnnek nagy rejtélynek, hogy miért viselkedünk úgy, mint a szüleink. Még ha eltekintünk genetikai kapcsolatunktól is, attól a pillanattól kezdve, hogy kinyitjuk a szemünket, magunkba szívjuk szüleink nézőpontját és a világban való létezés teljes módját. Ez nem kárhoztat minket arra, hogy bedobozolt másolatai legyünk azoknak az embereknek, akik felneveltek minket. Ez azonban azt jelenti, hogy látszólagos és láthatatlan tanulságok összetett sorozatát örököljük szüleinktől, amelyek mindenféle módon befolyásolják életünket, amire nem is számíthatunk.

Sokan birkózzunk azzal a zűrzavaros lökéssel és vonzással, hogy a szüleink tulajdonságait magunkban navigáljuk. Gyakran elfogadja a pozitívumokat, és összehangolt erőfeszítéssel tagadja a negatívakat. Ezek a tulajdonságok nem mindig egyértelműek, és gyakran finom nézőpontokból származnak, amelyeket felvettünk. A pozitív vonások gyakran visszhangoznak bennünk, és segítenek irányítani az életünket. A negatívak, valamint az ezekkel a tulajdonságokkal szembeni replikációnk és ellenállásunk kibillenthet minket a formából, és eltántoríthat személyes céljainktól és annak hitelesebb megnyilvánulásától, hogy kik vagyunk.

Mivel gyermekként belsővé tesszük korai környezetünket, felnőtt korunkban legtöbbünk nem teljesen differenciált én. Az, hogy mennyire nem sikerült azonosítanunk, megértenünk és elkülönülnünk a személyiségünk bizonyos fedőrétegeitől, arra késztethet, hogy újraéljük, semmint éljük az életünket. Egy fontos kérdés, amelyet megvizsgálhatunkaz, hogy „milyen mértékben követjük a múltunk által előírt előírásokat?”

Ez nem jelenti azt, hogy a szüleink bármiféle kárt okoztak volna, vagy befolyásolni akarták volna, hogy kik vagyunk. Annak felismerésében, hogy tulajdonságaik miként hatnak saját viselkedésünkre, nem az a lényeg, hogy hibáztassuk őket, vagy végleg belegabalyodjunk a múltunkba. Inkább az, hogy segítsen megszabadulni a személyiségünkre rárakódó olyan rétegektől, amelyek nem tükrözik énünk valódi aspektusait. Ez a folyamat segít megérteni tetteinket és reakcióinkat, és lehetővé teszi számunkra, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy azok összhangban vannak személyes céljainkkal. Valószínűbb, hogy lesz egy lista azokról a leckékről, amelyekért hálásak vagyunk, és olyan tulajdonságokat, amelyeket a szüleinktől remélünk követni. Ezzel szemben lesz egy lista azokról a leckékről, amelyeket leélünk, és amelyek korlátozhatnak minket mindenben, attól kezdve, ahogyan önmagunkat látjuk, egészen a másokhoz való viszonyunkig.

Az a megosztottság, amelyet mindannyian érezzünk magunkban aközött, akik valójában vagyunk, és a visszhangzott közötthangokatTörténelmünk során arra késztethet bennünket, hogy oly módon cselekszünk, amit nem is szeretünk, vagy olyasmit mondunk, amit nem is gondolunk komolyan. A legvalószínűbb, hogy stressz idején, illetve olyan helyzetekben alkalmazzuk ezeket a reaktív viselkedéseket, amelyek fájdalmas és ősi érzéseket váltanak ki. Amit ezekben a pillanatokban nem veszünk észre, az az, hogy az érzelmi szinten átélt dolgok nagy része gyermekkorunkból származó kivetítéseken és régi érzéseken alapul.

A szülők emberek, és az emberek nem tökéletesek. Mivel arra vagyunk kiképezve, hogy a legjobban emlékezzünk azokra a dolgokra, amelyek megrémítenek és felzaklatnak bennünket, sajnos gyakran a szülők a legrosszabb helyzetben vannak, amikor elveszítik a kontrollt, vagy nem tudnak reagálni egy szükségletre, akkor ők gyakorolják a legerősebb hatást a saját életükre. a gyerekek negatív attitűdje önmagával és másokkal szemben.

Mivel olyan korai életszakaszban hajlamosak vagyunk átvenni a szüleink nézőpontját, elkezdhetjük ezt a nézőpontot sajátunkként megtapasztalni. Például lehetünk kemények és kritikusak önmagunkkal szemben, vagy gyanakvók vagy bizalmatlanok a kapcsolatainkban. A szüleink szorongásait, bizonytalanságait, frusztrációit stb. kijátszhatjuk saját életünkben, különösen a legközelebbi kapcsolatainkban.

Ennek három alapvető módja van:

Az első közvetlenül ismétlő szüleink létmódja. Ha irányítóak, idegesek, reaktívak vagy introvertáltak lennének, akkor nagyon jól viselhetjük ezeket a tulajdonságokat, és kifejezhetjük őket saját életünkben.

A második módja annak, hogy a szüleink hatását kimutassuk, az reagálva tulajdonságaikra (vagy inkább túlreagálásra). Lehet, hogy anyánkat idegesnek és fennhéjázónak láttuk, ezért úgy reagálunk, hogy meggondolatlanok vagy extra érzékenyek vagyunk a behatolásokra. Talán úgy éreztük, apánk elutasító és hideg, ezért úgy reagálunk, hogy nyomást gyakorolunk magunkra, hogy a legmagasabb szinten érjünk el, vagy úgy érezzük, aktívan kell keresnünk az emberek figyelmét és jóváhagyását.

A harmadik módja annak, hogy a szüleink befolyását kimutassuk, az újrateremtése korai környezetünk érzelmi klímája. Ez gyakran teljesen tudat alatt történik, ezért nehéz lehet ráfogni. Nehéz ezt belátni, de előfordulhat, hogy olyan viselkedést tanúsítunk, amely régi, ismerős forgatókönyveket játszhat le. Például provokálhatjuk partnerünket, hogy úgy bánjon velünk, ahogy a szüleink, vagy mondjon olyasmit, amit a szüleink szoktak mondani nekünk.Még az is előfordulhat, hogy gyerekesen viselkedünk saját gyermekünkkel, ha azt látjuk, hogy hatalmuk van felettünk, ami azt tükrözheti, ahogyan gyerekként éreztük magunkat.

A legjobb módja annak, hogy kíváncsisággal és együttérzéssel közelítsünk meg azoktól a tulajdonságoktól, amelyek már nem szolgálnak bennünket az életünkben. Oly gyakran hihetetlenül kemények vagyunk magunkkal szemben, hogy megmutassuk azokat a vonásokat, amelyekre őszintén jutottunk. Ehelyett meg kell engednünk magunknak, hogy felfedezzük, honnan származnak ezek a minták.

A bennünk rejlő különbségtétel hiányának felismerésének ajándéka abban rejlik, hogy amint tudatában vagyunk ennek, elkezdhetjük megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyek nem tűnnek annak őszinte tükröződésének, hogy kik vagyunk vagy mit akarunk az életben. Felismerhetünk bizonyos öntámadásokat és önkorlátozó attitűdöket történelmünk árnyaiként, nem pedig valódi tükröződéseiként, hogy kik vagyunk. Végül megszabadulhatunk régi szokásainktól, és új létformákat alakíthatunk ki, amelyek közelebb visznek bennünket ahhoz, akik lenni szeretnénk, és ahhoz az élethez, amelyet élni szeretnénk.