A pszichológusok jól tudják, hogy a romantikus szakítás az egyik legsajnálatosabb élmény, amelyen az ember átesik. Figyelembe véve ennek az eseménynek a súlyát és az általa okozott érzelmi zűrzavart, megdöbbentő belegondolni, hogy szinte mindannyiunknak lesz ilyen élménye valamikor élete során.

Maga a „szakítás” szó nyomasztó képeket vált ki elménkben; gyakran olyan reakciókkal járt, mint például egy korsó Ben and Jerry's-be sírás, miközben minden klisé rom-com megtekintése közben, amelyre a barátai esküdtek, segített nekik „túljutni rajta”. Vagy talán az, hogy levágja a haját, és szüntelenül hallgatja John Mayer szívbajos bluesának látszólag meg nem fogyó kínálatát. A reakció típusától függetlenül szinte lehetetlen tartózkodni attól, hogy az elmét a traumás eseményt követő megküzdés egy formájaként lefoglaljuk.

A film különösen romantikussá tette a szakítás élményét. A frissen összetört és egyedülálló karakterek sztereotip módon belefulladnak a zavaró tényezőkbe (vagy alkoholba), amelyek mindegyike az egészségtelen megküzdési mechanizmusokat a továbblépés folyamatának alapvető elemeként pompázza. Ezek a „gyors megoldások” azonban gyakran rövid életűek, és hatástalannak bizonyulnak a hosszú távú gyógyulási folyamatban. Mi történik, ha a zavaró tényezők már nem csillapítják a fájdalmat a szívünkben? Hogyan lehet igazán „túljutni rajta”?

A Northwestern Egyetem kutatói választ kaphatnak ezekre a kérdésekre – amelyek eleinte ellentétesnek tűnhetnek –, de vitathatatlanul ez az első jogos lépés a továbblépéshez: a múltbeli kapcsolat elmélkedése. A tanulmány két olyan csoportot hasonlított össze, amelyek olyan résztvevőkből álltak, akik nemrégiben szakítást éltek át: az egyik csoportnak gyakori kérdőíveket, pulzusfigyelést és interjúkat biztosítottak; a másik csak kezdeti és záró kérdőívet kapott. A kutatók meglepetésére jelentősen megnőtt azok általános jóléte és felépülési folyamata, akik többet reflektáltak múltbeli kapcsolatukra.

Grace Larson, a vezető kutató azt mondta, hogy a résztvevők azáltal, hogy megengedték maguknak, hogy visszagondoljanak a múltra, „erősebb érzést keltettek bennük egyedülállóként”. Majd kifejtette: „Az a folyamat, amikor pszichológiailag összefonódik [egy] partnerrel, fájdalmas, ha vissza kell vonni.” Ezenkívül azt javasolja, hogy az „önfogalom javítása” kulcsfontosságú a végső gyógyulás folyamatában.

Az „önfogalom javítása”, vagyis az egyéni identitás helyreállításának folyamata ijesztőnek tűnhet anélkül, hogy tudná, hol kezdje. Szerencsére nincs jó vagy rossz módja annak, hogy elszomorítsuk egy kapcsolat elvesztését – de van néhány dolog, amivel megkönnyíthetjük a szomorúságból az elfogadásba való átmenetet.

Érezd az érzéseket.

Őszintén szólva az érzések ijesztőek. Senki sem akarja átélni magát olyan érzelmeken, amelyek fájdalmat és szomorúságot okoznak; sokkal könnyebb a szőnyeg alá söpörni őket, és kijelenteni, hogy „jól van”. De ami a növekedéshez kulcsfontosságú, az az a döntés, hogy megengedjük magunknak, hogy úgy érezzük ezeket az érzelmeket, ahogy jönnek, ahelyett, hogy a zavaró tényezőkre és az egészségtelen megküzdési mechanizmusokra hagyatkoznánk, hogy távol tartsuk az igaz érzéseket.

Bátorság kell ahhoz, hogy egyszerűen üljünk az érzelmeinkkel, olyan kényelmetlenül, amilyenek csak tudnak, és valóban érezzük magunkat. Minden érzés érvényes, de amikor a figyelemelvonást használjuk a megküzdés eszközeként, úgy döntünk, hogy érvénytelenítjük őket azáltal, hogy megtagadjuk az érzést – következésképpen elhalasztjuk a növekedést a gyógyulás felé.

Nyers érzelmeink megtapasztalása eleinte elsöprő erejű lehet, de idővel és gyakorlással a gondolataink és érzéseink tudatosítása sok tisztánlátást adhat.

Keressen fel egy terapeutát.

Néha ennek az egyértelműségnek az eléréséhez szakmai útmutatásra van szükség. Nem szabad megbélyegezni a segítségkérést, különösen azért, mert ezek a szakemberek elismerik, hogy a szakítás okozta érzelmi károsodás „traumás” lehet.

Egy terápiás alkalom nem gyógyítja meg a megtört szívet, de biztosítja a tűt és a cérnát, hogy végül összevarrja magát. Az érzések és érzelmek terapeutával történő hangosítása segít megérteni irracionális gondolatait, és néha intenzív érzelmi reakcióit. Öntudattal és belátással racionálisabb képet kap a kapcsolat egészéről, az önjavításhoz vezető út világosabbá és egyenesebbé válik.

Koncentrálj magadra.

A nap végén az egyetlen ember, akivel életünk végéig együtt leszünk, mi magunk vagyunk. Megérdemeljük, hogy olyan boldoggá tegyük magunkat, amennyire csak lehet.

Míg ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kapcsolatra való reflektálás alapvető fontosságú a felépüléshez vezető úton, egy másik fontos szempont a személyes törekvések előtérbe helyezése az önazonosság visszaszerzése érdekében. Larson megjegyzi, hogy a kapcsolat során elhanyagolt egyéni ambíciók táplálásával nagyobb célt lehet találni a felépülés motivációjában. Ha ezeknek a korábban félretett céloknak az elérésére összpontosítunk, az önérzet szilárdabbá válik – elkülönülve a késői kapcsolatétól.

Ezek a lehetséges lépések az önfelfogás javításához segíthetnek bennünket a felépülésben. Miután ezt az önazonosságot visszaszereztük, elkezdhetjük kijavítani a lyukakat a szívünkben, tudván, hogy egyénileg teljesek vagyunk, anélkül, hogy a kapcsolat meghatározna bennünket.