Whitney Houston szomorú és idő előtti elvesztése egy újabb nagy nyilvánosságot kapott haláleset, amely megkérdőjelezte a vényköteles gyógyszerekkel való visszaélést. Az ehhez hasonló tragikus epizódok nagy horderejű áldozataik miatt kerülhetnek a hírekbe, de felhívják figyelmünket az Egyesült Államokban egyre terjedő járványra is. A Centers for Disease Control 2011-es jelentése kijelentette, hogy 'a vényköteles fájdalomcsillapítók túladagolása több mint háromszorosára nőtt az elmúlt 20 évben, ami 2008-ban 14 800 halálesethez vezetett az Egyesült Államokban.' A CDC továbbá arról számolt be, hogy közel félmillióan keresték fel a sürgősségi osztályokat vényköteles fájdalomcsillapítókkal való visszaélés vagy visszaélés miatt. Sok amerikai szinte naponta szed vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót anélkül, hogy észrevenné, hogy ezek a gyógyszerek véletlen túladagolással és halállal hozhatók kapcsolatba.

Ezek a statisztikák társadalmunk egy szélsőséges problémájára mutatnak rá: idegenkedünk a fájdalomtól vagy akár a kellemetlen érzéstől. A vényköteles gyógyszerekkel való visszaélés magas szinten van, mert az amerikaiak minden idők mélyére állítják fájdalomküszöbüket. Nyilvánvaló, hogy az erős fájdalmakkal küzdő embereket megfelelően kell kezelni, és hozzá kell férniük a szükséges receptekhez. Ezzel szemben azok az emberek, akik visszaélnek vagy visszaélnek szerekkel, hogy elkerüljék a kényelmetlenséget, saját maguknak ártanak azzal, hogy nem tudnak megbirkózni fájdalmuk gyökereivel. Ez a kábítószerrel való visszaélés egy nagyobb pszichológiai probléma tünete. A megkönnyebbülés szüntelen keresése során fájdalomkerülő kultúrává váltunk. Ez komoly kérdést vet fel. Miért gyengítette társadalmunk az észlelt toleranciánkat, és miért lett annyira idegenkedő az érzések átélésétől?
Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy az Egyesült Államokban 10 nőből három használ altatót. Ez a felkavaró statisztika azt a hajlamunkat tükrözi, hogy a tüneteket kezeljük a problémával szemben. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogyan tudnánk elaludni, inkább azt kellene kérdeznünk: „miért nem alszunk?” Miért vagyunk annyira szorongva, hogy úgy érezzük, valójában öntudatlanságba kell kábítanunk magunkat?

Amikor megpróbáljuk elmeríteni vagy enyhíteni a fájdalmat és a szorongást, figyelmen kívül hagyjuk az üzeneteiket. A fájdalom, legyen az fizikai vagy lelki, valami fontosat próbál közölni velünk. Amikor megpróbáljuk csillapítani kellemetlen érzéseinket, nem találjuk meg annak okát, és nem foglalkozunk a mögöttes problémákkal, amelyek szenvedésünkhöz vezetnek.

A probléma azzal, hogy megpróbáljuk elfojtani fájdalmainkat és szorongásainkat, az, hogy amikor ez sikerül, elzárkózunk az érzelmek megélésétől. Lehet, hogy a mélypontjaink kevésbé alacsonyak, de a csúcsaink is kevésbé magasak. A fájdalomcsillapítók és az altatók átmenetileg enyhíthetik kellemetlenségeinket, de még jobban megölhetik azokat az örömöket, amelyeket természetesen átélnénk. Amikor gyógyszerekhez fordulunk a megkönnyebbülés érdekében, súlyosbítjuk a problémát, és kockára tesszük testi egészségünket.

Például 2010-ben 131,2 millió Vicodin receptet írtak fel, így abban az évben ez a leggyakrabban felírt gyógyszer. A Vicodin egy erősen addiktív gyógyszer, amelyet gyakran fájdalomcsillapításra használnak. Ahogy az emberekben kialakul a tolerancia ezzel a gyógyszerrel szemben, növelik az adagokat, hogy ugyanolyan mértékű megkönnyebbülést kapjanak, így akaratlanul is veszélybe sodorják egészségüket. A kábítószerekkel való visszaélés egy nagyobb pszichológiai probléma tünete.

Miközben ebben a mintában részt veszünk, soha nem foglalkozunk a mögöttes fájdalommal, így egy ördögi kört hozunk létre, amelyből egyre nehezebb kilépni. A megkönnyebbülés csábítása a függőséghez vezet, ami gyakran egyre többet és többet igényel, ahogy az esetleges kellemetlenségektől való félelem fokozódik. Még a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók is veszélyesek, mivel az emberek nagy adagokban, hosszan tartó időközönként használják őket, és megelőző jelleggel, amikor a fájdalomra számítanak. Például egy barátom gyógyszert szedett edzés előtt, mert a gyakorlat izomfájdalmat okozhat. Tette ezt anélkül, hogy tudatában volt ennek a káros mintának.

Egyénekként szembe kell néznünk azzal, hogy mi az, amire a fájdalmunk próbál figyelmeztetni bennünket, majd foglalkoznunk kell a feltárt fizikai vagy mentális egészségügyi problémákkal. A pszichés fájdalommal kapcsolatbanaz egyetlen megoldás a szorongató érzések kezelésére, ha átérezzük őket. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem részesülhetnek a pszichotróp gyógyszerekből. Ez inkább azt jelenti, hogy bizonyos egyének kábítószerrel való visszaélése vagy visszaélése megakadályozza őket abban, hogy olyan érzésekkel foglalkozzanak, amelyek végül lehetővé teszik számukra, hogy jobban érezzék magukat.

Mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy elég erősek legyünk ahhoz, hogy átérezzük mélyen gyökerező fájdalmunkat, és engedjük, hogy felszínre kerüljön. Gyakran számítunk arra, hogy rosszabbul érezzük magunkat, elárasztanak bennünket az érzelmek, de általában jobban érezzük magunkat. Sok energiát igényel az érzések elfojtása. Ha kapcsolatba kerülünk érzéseinkkel, valójában jobban magunkra koncentrálunk. Mindannyiunknak voltak már olyan pillanatai, amikor a stressz, a szorongás és a szívfájdalom túlságosan megnövekedett, és összetörünk, és megengedjük magunknak, hogy sírjunk. Meglepetésünkre és megkönnyebbülésünkre az érzelmek felszabadulását követően gyakran ellazultabbnak, nyugodtabbnak és fiatalabbnak érezzük magunkat.

A fájdalommal való megbirkózás hatékonyan magában foglalja annak feltárását, hogy mi okozza a fájdalmat, így kezelni tudjuk a mögöttes problémákat. Fájdalmas érzéseinkkel való szembenézés gyakran azt jelenti, hogy elkezdünk egy belső utazást, hogy megértsük, honnan származnak ezek az érzések. Mindannyiunknak meg kell kérdeznie, miért fáj, és foglalkoznia kell ezzel. Lehet, hogy ezt könnyebben megmondani, mint megtenni, de ha megtanuljuk, hogyan bántottak bennünket, az segíthet megkülönböztetni magunkat attól, hogy miként bántjuk magunkat. Gyakran meg kell küzdeni a múltból származó régi fájdalmakkal, hogy teljes mértékben és békésen élhessünk a jelenben.

Önmagunk valódi megismerése minden ember számára fontos út. Minél jobban megértjük, mi okozza nyomorúságunkat a múltunkból, annál erősebbek leszünk a jövővel szemben. Ha felszínre hozzuk régi szégyenérzetünket és megbántottságunkat, megtanulhatjuk építeni rugalmasságunkat és leküzdeni a problémákat. Ahogy fejlesztjük a küszöbünket ahhoz, hogy érezzük életünk szomorúságát, teret nyitunk az élet örömeinek érezésére. Továbbá elkezdhetjük kezelni az akadályokat, és olyan döntéseket hozhatunk, amelyek kielégítőbbek és a saját valódi érdekeinket szolgálják.

Egy álmatlanságban szenvedő nő első kézből ismerte a vényköteles gyógyszerek negatív mellékhatásait. Egy életen át tartó küzdelem után az alvászavarral, 60 évesen úgy döntött, hogy altatók nélkül is felveszi ezt. Mély szorongás kezdett felszínre törni. Ahelyett, hogy fájdalomcsillapítókkal vagy zavaró tényezőkkel csillapította volna a szorongást, ami miatt a következő nap nagy részében sivár állapotba került, vagy ébren feküdt volna, amíg fel nem kel a nap, úgy döntött, megnézi, merre jár az esze. Eleinte pörögtek a gondolatok, ezért elkezdte leírni őket.

Ahogy írta, a jegyzetfüzete megteltek a legnagyobb félelmeivel, aggodalmaival és önkritikus gondolataival, amelyeket megpróbált eltemetni, de amelyek visszatartották elméjét attól, hogy késő este, és gyakran napjai nagy részében nyugalomban legyen. Miközben feljegyezte és elismerte ezeket a félelmeket, tudatosan és „érzések” szintjén kezdett foglalkozni velük. A szorongástól való félelmének enyhítése önmagában segített ennek a nőnek, hogy átvegye az irányítást alvászavara felett. Elhivatottságával és bátorságával képes volt leküzdeni azt a problémát, amely évtizedek óta gyötörte.

Ez nem jelenti azt, hogy a gondosan használt és szakszerűen ellenőrzött gyógyszerek nem értékesek. Egyszerűen csak annyit teszek, hogy kifejezzem aggodalmaimat egy olyan társadalom felé való vonzódásunkkal kapcsolatban, amelyben az érzések kerülik, nem tolerálják, vagy azonnal orvosi aggodalomra okot adónak titulálják. Az érzéstől idegenkedő kultúra végül elembertelenít bennünket. Az empátia emberi örökségünk lényeges része, és minél jobban távolodunk az érzésektől, annál inkább távolodunk a szeretettől, a közelségtől, az életerőtől és a beteljesüléstől.