„Egy nap úgy fogsz visszatekinteni életednek erre a pillanatára, mint a gyászolás édes időszakára. Látni fogod, hogy gyászolsz, és a szíved megszakadt, de az életed megváltozott…
― Elizabeth Gilbert

Nem számít, milyen konkrét körülményeik vannak, a szakítások nagyon komoly érzelmi terhet rónak magukra. Mint minden veszteségnél, nincs egyszerű módja annak, hogy megbirkózzunk vele – átkorcsolyázni az érzelmeken, vagy egyszerűen „túlesni rajta”. Ha szakadás történik, az érzések zúzósak lehetnek. Annyira elveszíthetjük magunkat a gyászban, haragban, kétségbeesésben és kétségbeesésben, hogy valóban azt hisszük, hogy soha többé nem fogjuk jól érezni magunkat. Azonban nem számít, milyen nagy a veszteség vagy mély a seb, ez NEM így van. Az emberi lények rugalmasak. Lehetséges tiszteletben tartani érzéseinket és életünk egy fejezetének végét, miközben egészséges lépéseket teszünk a gyógyulás felé.

Többben tanulmányok Lauren Howe és Carol Dweck, a Stanford kutatói azt találták, hogy a személy „a személyiséggel kapcsolatos alapvető hiedelmei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kilábalnak-e az elutasítás fájdalmából, vagy belemerülnek-e”. Kutatásuk kimutatta, hogy a „rögzített gondolkodású” résztvevők, akik a személyiséget inkább kőbe vésettnek látták, nagyobb valószínűséggel hibáztatták „mérgező személyiségüket” a szakításért. Az elutasítás után ezek az emberek megkérdőjelezték és kritizálták magukat, és ezért hajlamosak voltak romantikus jövőjüket kevésbé reményteljesnek tekinteni. Ezzel szemben a „növekedési beállítottságú” emberek személyiségüket „változhatónak” tekintették. Jobban tudták úgy tekinteni a szakításra, mint a fejlődés és a változás lehetőségére. Reménykedtek abban, hogy a jövőbeni kapcsolatok jobbak lesznek, és gyorsabban tudnak kilábalni a szakításból.

Ebből a tanulmányból megtudhatjuk, hogy a szakítás körüli szenvedésünk nagy része belülről fakad – hogyan dolgozzuk fel és értelmezzük az élményt. Nem csak a veszteség, amit elszenvedünk, hanem minden valótlan dolog, amit a veszteségről mondunk magunknak, az fáj nekünk. Fájdalmunk nagy része nem a tényleges szenvedés eredménye, hanem a körülötte generált tünetek, ami azt jelenti, hogy több erőnk van, mint gondolnánk, ha jobb közérzetről van szó. Ha megtanulunk kiállni önmagunkért, és küzdünk a szakítás vagy veszteség kezelésének néhány káros módja ellen, akkor érezhetjük valódi érzéseinket, miközben fenntartjuk és visszaszerezzük pozitív, reményteli és hiteles önérzetünket.

Szóval, milyen lépéseket tehetünk, hogy „túllépjünk” a szakításon?

1. Érezd az Érzéseket
   Először is nem szabad tagadnunk az átélt fájdalmat. A szétválás nehéz és összetett. Számtalan, sőt egymásnak ellentmondó érzelmet váltanak ki: vágyakozást és utálatot, haragot és vonzalmat. Természetes, hogy felkavar minket egy nagy változás az életünkben, és meg kell találnunk a módját, hogy érezzük a felmerülő érzéseket. Ráadásul az aktuális sérelem mellett a partnertől való elszakadás mély, ősi érzéseket válthat ki bennünk, amelyek veszteséget vagy elutasítást vesznek körül.
   
   
   

   Fontos, hogy biztonságos helyeket találjunk érzelmeink teljes kifejezésére. Szomorúságunk és haragunk kiengedése valójában segíthet elkerülni, hogy depresszióba süllyedjünk vagy dühbe vessünk. Akár egyedül, akár egy megbízható baráttal vagy egy terapeutával tesszük ezt, együttérző, elfogadó hozzáállást kell tanúsítanunk minden érzésünk iránt. Ne feledje, hogy minden érzésünk elfogadható. Nem tudjuk irányítani őket, vagy úgy tenni, mintha nem is léteznének. Amit mi tud az irányítás a mi viselkedésünk. Senki sem érzi jól magát attól, hogy elküldi ezt az ingerült szöveget, vagy naphosszat bezárkózik egy sötét szobába. Ha egészséges módot találunk érzéseink elismerésére és elengedésére, kevésbé valószínű, hogy pusztító, sajnálatos módon önmagunkkal vagy másokkal szemben tanúsítjuk azokat.

2. Csendesítsd el a belső kritikusodat
   A Stanford-tanulmány közzététele után Howe azt mondta: „Az az élmény, amikor valaki elhagyott, aki azt hitte, hogy szeret téged, majd többet tanult és meggondolta magát, különösen erős fenyegetést jelenthet önmaga számára, és arra késztetheti az embereket, hogy megkérdőjelezzék, kik is valójában. vannak.' Nagyon gyakori, hogy azok az emberek, akik átéltek egy szakítást, önmaguk ellen fordulnak. Minden jelenlegi elutasítás az önbizalomhiány, a szégyenérzet, a megaláztatás és az önutálat régi kútjaiba csaphat. Legyen tudatában egy „kritikus belső hangnak”, amely támadni kezd, amikor sebezhető vagy.

   Ne feledje, nem csak az érint bennünket, hogy mi történik velünk az életben, hanem az, amit elmondunk magunknak a történésekről. Valaki elvesztése valódi szomorúságot fog okozni, de a fájdalom egy teljesen új szintjét nyitja meg a fejünkben elindított belső párbeszéd. A szakítás utáni gyakori gondolatok vagy kritikus belső hangok a következők: Soha nem találsz mást. Soha senki nem fog szeretni. Soha többé nem fogsz randizni valakivel, aki ilyen vonzó, okos, kedves vagy sikeres. Ha ő nem akar téged, akkor senki sem fog. Ha nem kedvel téged, az azt jelenti, hogy valami nincs rendben veled.

   
   
   

   Ezeknek a „hangoknak” a témája, hogy tönkretegyék önérzetünket, elhitesse velünk, hogy valami alapvetően nincs rendben velünk, ami arra is késztethet, hogy kétségbeesetten érezzük magunkat korábbi partnerünk vagy kapcsolatunk iránt. Azt gondolhatjuk, hogy szükségünk van erre a kapcsolatra, hogy megerősítsük önérzetünket – hogy elhiggyük, hogy jól vagyunk. Mindez egy nagyon hibás elképzelésen alapul, amelyet egy szadista belső ellenség fogalmazott meg. Minél hamarabb vitatjuk ezt a hangot, annál reálisabban és együttérzőbben fogjuk tudni tekinteni magunkat és az utazásunkat a kapcsolattól független, független személyként.

3. Engedd el a fantáziát
   Mindig vannak valódi dolgok, amelyeket elveszítünk, amikor elválik valakitől, akihez közel álltunk, de minden kapcsolatban vannak olyan fantáziaelemek, amelyek súlyosbíthatják a veszteségérzetünket. A pszichológus azt javasolta, hogy amikor a párok egy 'fantázia kötelék', hajlamosak a szeretetteljes kapcsolat valódi lényegét a kapcsolat illúziójával helyettesíteni. 'Az elsöprő, érzelmileg megrázó veszteségérzet, amelyet egy kapcsolat végén tapasztalunk, gyakran annak a következménye, hogy fantázia köteléket hoztunk létre' - mondta Firestone.

   Egy pár képzeletbeli köteléket alakít ki, általában öntudatlanul, hogy úgy érezze, nincs egyedül, miközben érzelmileg távol marad egymástól. A kapcsolatot gyakran kevesebb fizikai vonzalom, kevésbé valós, személyes kapcsolat, kevesebb kedveskedés, tompítóbb rutinok és fokozott védekezőkészség jellemzi. Azok a minták, amelyekbe egy pár beleesik, végül a kapcsolat megszűnéséhez vezethet. Szakítás után a pár legalább annyira gyászolja a fantázia elvesztését, mint a kapcsolat pozitív oldalait.

   Amikor szakítás történik, Firestone azt javasolja, hogy tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: Tényleg szeretetteljesen bántunk egymással? Ott voltunk egymásnak? Mindketten törődést, őszinteséget és tiszteletet tanúsítottunk egymás iránt? Zavar a tényleges kapcsolat elvesztése vagy az a fantázia, amit régen valódi kapcsolattal helyettesítettünk? Ha felismerjük, hogy kapcsolatunk nagy része fantázián alapult, akkor lehet, hogy őszinte, szomorú érzéseink támadnak a partnerünkkel való dinamika negatív eltolódása miatt, de azt is felismerjük, hogy amit valójában elveszítünk, az nem feltétlenül nagyszerű, ahogy emlékszünk rá.

4. Fedezze fel a kötődési stílusát
   Legutóbbi tanulmányok kimutatták, hogy egyes emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek szakadástól, mint mások. Attól függően, hogy milyen kötődési mintát tapasztaltunk életünk korai szakaszában, felnőttként úgy érezhetjük, hogy többé-kevésbé megrázott egy kapcsolat véget ért. Kötődési mintáink megértése segíthet abban, hogy a kapcsolat minden szakaszában jobban átláthassuk érzéseinket és reakcióinkat. Ha különösen bizonytalannak, nyugtalannak vagy idegesnek érezzük magunkat attól, hogy szakítottunk valakivel, az segíthet, hogy a múltunkra tekintsünk, és arra, hogy mi válthat ki a jelenben.

   A kötődési kutatások kimutatták, hogy minél jobban megértjük és átérezzük gyermekkorunk teljes fájdalmát, annál jobban tudunk egészségesebb kapcsolatokat kialakítani és biztonságban érezni magunkat. Ahogy Dr. Daniel Siegel kötődési szakértő mondta: „Ha meg tudja értelmezni gyermekkori élményeit – különösen a szüleivel való kapcsolatát –, akkor a kötődési modelljeit a biztonság irányába tudja alakítani. Ez azért fontos, mert a kapcsolatok – a barátokkal, a romantikus partnerekkel, a jelenlegi vagy esetleges jövőbeli utódokkal – alaposan megerősödnek. És jobban fogod érezni magad magadban is.

   Ha feltárjuk kötődési stílusunkat, és koherens narratívát alkotunk tapasztalatainkról, elkezdhetjük úgy érezni, hogy jobban integrálódunk önmagunkba, és kevésbé valószínű, hogy szétesünk, amikor fájdalmas helyzetekkel találkozunk. Ráadásul megérthetjük saját kapcsolati mintáinkat, és biztonságosabb kötődéseket alakíthatunk ki a jövőben, amelyben mind a kapcsolatainkban, mind a különválásainkban jobban érezzük magunkat.

5. Kerülje el a kérődzést az éberség gyakorlásával
   Túl könnyű egy hurokba kerülni, amikor újra kell játszani, mi ment rosszul a kapcsolatainkban. Míg az egészséges önreflexió segíthet azonosítani azokat a valódi tulajdonságokat, amelyek bánthattak bennünket, vagy olyan mintákat, amelyeken a jövőben változtatni szeretnénk, a szenvedéseinken való töprengés soha nem jelent megoldást. Ha ismételgetjük magunkban a negatív gondolatokat, az csak csökkenti a szellemünket és demoralizálja erőfeszítéseinket, de nagyon nehéznek tűnik kitörni a körből. Az egyensúly megtalálásának egyik módja a tudatosság. A mindfulness gyakorlat megtanít bennünket arra, hogy ítélet nélkül üljünk gondolatainkkal és érzéseinkkel. Elfogadhatjuk és megtapasztalhatjuk bármit, ami felbukkan bennünk, de ahelyett, hogy egyetlen gondolat vagy érzés belegabalyodna és elmerülne, megengedjük, hogy mindegyik felhőként haladjon el a hegy felett. A légzésünkre összpontosítva kapcsolódhatunk testünkhöz, és megnyugodhatunk. A mindfulness gyakorlása bizonyítottan segít csökkenti a kérődzést és szabályozza az érzelmeket , két dolog, amiből mindannyian profitálhatunk a kapcsolat megszűnése után.
6. Fogadd el az Ön-együttérzést
   Benne kutatás , Dr. Kristin Neff végtelennek tűnő előnyeit találta az önegyüttérzés gyakorlásában, és mégis, nagyon sokan kitartunk amellett, hogy kemények legyünk önmagunkkal szemben, különösen azokban a pillanatokban, amikor bántóak vagy kiszolgáltatottak vagyunk. A tévhittel ellentétben az önegyüttérzés nem azt jelenti, hogy sajnáljuk magunkat, vagy tagadjuk hibáinkat. Inkább három Neff által meghatározott fő elvet foglal magában:

   Az önkedvesség az önbíráskodással szemben: Ez azt jelenti, hogy kedves, érzékeny magatartást tanúsítunk önmagunkkal szemben, mint ahogyan egy barátunkkal szemben. Továbbra is tudunk igazak lenni önmagunkhoz anélkül, hogy kegyetlenek lennénk. Ez a hozzáállás valójában lehetővé teszi számunkra, hogy több visszajelzést fogadjunk el, és valódi változtatásokat hajtsunk végre. Például miután elválunk egy partnertől, tanulhatunk a hibáinkból, miközben kedvesek vagyunk önmagunkhoz, és felismerjük, min megyünk keresztül.

   Az egyszerű emberiség az elszigeteltséggel szemben: Ez magában foglalja annak felismerését, hogy nem vagyunk egyedül a küzdelmünkben vagy a szenvedésünkben. Minden ember szenved, és a legtöbben még szakításon is átestek. Az a tudat, hogy ily módon kapcsolódunk másokhoz, megerősíti azt a nagyon is valós gondolatot, hogy továbbléphetünk, jobban érezhetjük magunkat, és olyan kapcsolatot találhatunk, amely boldoggá tesz bennünket.

   Mindfulness a túlzott azonosítással szemben: Ahogy fentebb kifejtettük, az éberség lehetővé teszi számunkra, hogy egy nagyon valóságos módon leüljünk és megtapasztaljunk bármit is, amin keresztül megyünk keresztül. Ez azonban segít abban, hogy ne azonosuljunk túl a felmerülő fájdalmas gondolatokkal és érzésekkel, és ne merüljünk el azokban. Szomorúak lehetünk anélkül, hogy meghatároznánk magunkat. Elfogadhatjuk a küzdelmet anélkül, hogy azt hinnénk, hogy soha többé nem fogunk újra előállni.

7. Gondolj arra, hogy ki vagy, és mit szeretsz csinálni
   Az egyik leglényegesebb dolog, amire emlékezni kell szakításkor, váláskor vagy akár egy kapcsolat során, hogy önmagadban és önmagában egy egész ember vagy. Mindannyian gazdag és teljes lény vagyunk, egyedi érdeklődési körökkel és tulajdonságokkal, amelyek életre keltenek bennünket. Nincs szükségünk senki másra, hogy bebizonyítsa az értékünket, vagy hogy rendben legyen. Bármilyen alacsonynak érezzük is magunkat, miután elszakadtunk valaki mástól, mégis meg kell találnunk a módját, hogy kapcsolódjunk önmagunk létéhez. Ez azt jelenti, hogy találkozunk barátokkal, célokat követünk, és olyan tevékenységekben veszünk részt, amelyek megvilágosítanak bennünket.

   Bármilyen kisebb vagy nagyobb erőfeszítést is teszünk annak érdekében, hogy közel maradjunk mindazokhoz a sok számunkra fontos dologhoz, függetlenül a kapcsolatunktól vagy a partnerünktől, amelyeket fontos követnünk. Ez magában foglalhatja azokkal az emberekkel vagy projektekkel való újbóli kapcsolatfelvételt, amelyeket a kapcsolatunk során félretettünk. Ez azt jelentheti, hogy valami teljesen újat próbál ki. Elutazhatunk messzire, vagy egyszerűen felfedezhetünk egy új városrészt, egy új utat a munkához – bármit, ami emlékeztet minket arra, hogy az élet tele van új lehetőségekkel, utakkal, amelyeket még nem jártunk.

   Néha, miután egy kapcsolat véget ér, minden lépés a jövő felé, vagy az, hogy jobban érezzük magunkat, mély emlékeztetőként szolgálhat arra, hogy továbblépünk. Ez ellenállóbbá vagy idegesebbé tehet bennünket, hogy boldogok legyünk. Ennek az érzésnek a túllépése azonban valószínűleg az utolsó akadály a gyógyulás felé. Nem szabad félnünk attól, hogy valami újat fedezzünk fel magunkban, vagy hogy elfogadjuk az elkerülhetetlen ismeretlenségeket, amelyeket az élet tartogat. Ha képesek vagyunk szembenézni ezzel az utazással az irántunk való együttérző hozzáállással, akik vagyunk, és kíváncsi hozzáállással arra, amit akarunk, akkor előre tudunk lépni és megtalálni az utat. Érezhetjük a búcsú igazi szomorúságát anélkül, hogy megtagadnánk a jövő lehetőségét. Ahogy E.M. Forster fogalmazott: „Késznek kell lennünk arra, hogy elengedjük azt az életet, amit elterveztünk, hogy olyan életünk legyen, ami vár ránk”.